Az AEGON Magyarország az ország egyik meghatározó nagyvállalataként fontosnak tartotta, hogy egy olyan mozgalom, a Tanulj és sportolj! program mögé álljon, amely a jövő generációk nevelésében tölt be nélkülözhetetlen szerepet. A kezdeményezés azon a meggyőződésen alapul, hogy a testi és a szellemi fejlődésünk egyaránt fontos, egymást támogató és kiegészítő értékek. A rendszeres sportolás olyan erőt, tartást és önbizalomat ad, amely az élet más területein, így a tanulásban is megnyilvánul. A sport által közvetített küzdeni tudás, kitartás olyan útravalót jelent az élethez, amely a gyerekeknek később is segít a felnőttek világában is megállni a helyüket.

Szeretnénk, ha az AEGON neve összekapcsolódna a mozgalom által vallott értékekkel: a kitartással, a tanulással és nyitottsággal az újdonságok, a változások iránt. Társadalmi felelősségvállalási stratégiánk három pilléren nyugszik: kultúra, sport, oktatás – gyakorlatilag mindazok a területek, amelyek egészséges, művelt és öntudatos emberekké, állampolgárokká formálnak bennünket.

Nem csak támogatási stratégiánkban kapott hangsúlyos helyet az egészséges életmódra nevelés filozófiája, az üzletpolitikánkra is hatással volt: Magyarországon egyedüli biztosítóként vannak termékeink, amelyekkel díjcsökkentéssel jutalmazzuk, ha ügyfeleink tesznek valamit az egészségükért.

Az AEGON Magyarország a világ egyik legnagyobb pénzügyi csoportjának tagja, Magyarország egyik legnagyobb biztosítótársasága. Mindez kötelez minket – felelősségre a közösségünk és a jövőnk iránt. Ezért minden évben a profitunk fél-egy százalékát társadalmi célok támogatására fordítjuk.

Büszkék vagyunk arra, hogy az országos ifjúságnevelő program, az AEGON-SZIE Tanulj és sportolj! mozgalom alapítói és főtámogatója vagyunk, amelynek mindennapjairól ad áttekintést ez a kiadvány!