Hosszú várakozást követően a 2015-ös felújítása után 2016-ban az Aegon és a Tanulj és sportolj! program támogatásával megnyitott a gödöllői strand és a nyár második felében már mindenki szabadon birtokba vehette a fürdő területét.

A medencék feszített víztükröt kaptak, új öltözők és felújított mosdók várták a vendégeket. A felújítás során kialakítottak egy 25m x 11m-es 1,90cm mélységű úszómedencét és egy 7m x 11m-es 1méter mély gyakorlómedencét.

Utóbbira azért volt nagy szükség, hogy a gyermekek úszásoktatása a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb körülmények között történjen. Hiszen az Egyetem strandja nem kizárólag a város lakosságának szórakoztatására épült és újult meg, de az intézmény fontos feladata, hogy lehetőségeihez mérten a jövő sportolóinak első lépéseit – ezúttal karcsapásait – segítse. És hogy a még kisebbek is megtalálják a nekik megfelelő vízmélységet, a babamedence továbbra is várja a kicsiket és az anyukákat, apukákat.  A nyitó szezonban nagyon sokan ellátogattak és strandoltak egy jót a sok forró délutánok egyikén, a legmelegebb napokon pedig igazán megtelt a medence. Sokaknak lehetőséget adott a strand a reggeli vagy délutáni sportolásra is, többen jelezték igényüket arra, hogy úsznának egyet munka előtt vagy után. A tapasztalatok és visszajelzések alapján megfogalmazódtak további igények is, amelyeket idén megpróbálnak beépíteni a szolgáltatási körbe.

Nagyszerű, hogy a Program támogatásának segítségével végre a Szent István Egyetemnek sikerült befoltozni egy régi lyukat a szabadidő kellemes eltöltéséhez és új sportolási lehetőséget biztosít a városnak. A fejlesztések nem érnek véget, a Program támogatásával további tervek között szerepel a medence téliesítése, hogy az úszásoktatás ne érjen véget a nyári szezonban, így az intézmény keretein belül állandó professzionális oktatásban vehetnek majd részt a gyermekek.  

strand

strand

strand