A Niké Alapítvány, az Aegon Magyarország Biztosító zRt támogatásával 2010 őszén diák-egyetemi és felnőtt sportfejlesztési programot indított azért, hogy minél több fiatal sportoljon a tanulás mellett és minél több aktív sportoló folytassa tanulmányait. A program egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalok a minél magasabb szintű tanulmányaik befejezése után is, minél nagyobb arányban sportoljanak rendszeresen. 

Az AEGON Tanulj és Sportolj! programmal többek között azt kívánjuk elérni, hogy a fiatalok már gyerekkorban lássanak egy komplex jövőképet (sportolói életpályát) a sport és a tanulás kapcsolatáról, valamint, hogy minél szélesebb rétegeknek legyen célja a szellemi és testi egyensúly megteremtése. 

Komplex, a közneveléshez és az felsőoktatási intézményekhez szervesen illeszkedő sportolói életpálya modellt kínálunk a fiatalok számára!

A fiatalok, illetve szüleik már igen korán felteszik a kérdést: tanuljak vagy sportoljak? A szülők első reakciója, főleg, ha gyermekük tanulmánya esetleg romlik, hogy nem engedik el edzésre. Mi azt gondoljuk, hogy ez így nem helyes. Ezért hoztuk létre az AEGON Tanulj és Sportolj! program keretein belül egy, az általános iskolától egészen az egyetem elvégzéséig tartó rendszert. A rendszer egyes elemei általános és középiskolákban helyenként még megtalálhatóak, de az egyetemi tanulmányok során már teljesen hiányoznak. Amennyiben az egyetem megfelelő jövőképet kínál a gyermekeknek és szüleiknek arra, hogy a sport mellett tanulni is lehet, sőt a sport még előnyt is jelenthet a továbbtanulás során, akkor reményeink szerint többen választanák a tanulás mellett a sportot is. Ezzel a kezdeményezéssel sok közép-, általános iskola és óvoda is segítséget, bátorítást kaphat a hasonló programok kialakításához, illetve megvalósításához. A koncepció egyben segíti az egyetemek hallgatói vonzerejének növelését is, a fokozódó felsőoktatási versenyben az intézményválasztást döntő mértékben befolyásolják a sportolási és szabadidős lehetőségek.

Egyes sportszövetségek, egyesületek, sportakadémiák támogatásával kidolgoztunk egy rendszert, amely támogatást adhat a sportoló diákoknak.  

A program fontos része a kedvezményprogram, amely keretein belül például élsportolók, olimpikonok, válogatott sportolók egyéni tanrendet és vizsgarendet kaphatnak, mentor-programban vehetnek részt, valamint külön Sportiroda segíti egyetemi tanulmányaik és sporttevékenységük összeegyeztetését. Az Egyetem (első programunkat a Szent István Egyetemen indítottuk el) gyakorlati segítséget kíván nyújtani a sportolók beiskolázásában, tanrendjük kialakításában (egyéni, testreszabott tanrend) és a tanulmányok során a feltételek, körülmények javításában (kollégiumi szolgáltatások).

Azok az egyetemi hallgatók, akik nem a versenysportot választják, a szabadidősportban kaphatnak kiemelkedő lehetőségeket a rendszeres testmozgásra. Célunk az is, hogy 3-99 éves korig ösztönözzük a programban résztvevőket a szellemi és fizikai tréning együttes művelésére.

A proram támogatására létrejött kártya (TESSCard) bevezetése elsősorban azt szolgálja, hogy megtaláljuk a forrást és támogatást nyújtsunk a programban résztvevőknek. A TESSCard segítségével, használói a havonta rendszeresen elköltött forintjaik után kaphatnak programunktól támogatást, melynek mértéke elérheti akár az elköltött forintjaik 20-30 % át. Így biztosítjuk hogy partnereink kénytelenek legyenek sportra, kultúrára illetve az egészségükre költeni a rendszerünk által nyújtott támogatásokat. A sportszövetségekkel való együttműködés sportágaktól függően lehetőséget kínál az edzői képzések magasabb szintre emelésére is.

Bízunk benne, hogy az országban egyre növekvő számú, szervezetet sikerül magunk mellé állítani, így biztosítva az életpálya modell népszerűsítését, kiszélesítését. A Program keretén belül szeretnénk elérni az ország több középiskoláját is, aktívan támogatva már középiskolás korban a Program minél hatékonyabb és szélesebb körű megvalósulását. Természetesen keressük a már meglévőek mellé további támogatóinkat, akik fontosnak tarják, hogy a társadalom minél szélesebb rétege tanuljon és sportoljon is egyszerre!

toltokep1

Programunkkal tehát a következőket szeretnénk elérni:

  • Lehetőséget nyújtani azon élsportolóknak, akik saját klubjukban vagy a válogatottban kiemelkedő eredményeket érnek el és jelenleg a sport tölti ki az életüket, ám szeretnének felkészülni a versenysportot követő éveikre is.
  • Segítséget biztosítani azoknak, akik a tanulást helyezik előtérbe, de tanulmányaik miatt nem szeretnék feladni az aktív sportolást.
  • Konkrét, kézzel fogható támogatást nyújtani olyan szülőknek, akik sportoló gyermekükkel együtt a továbbtanulási lehetőségeket kutatják.
  • Hozzájárulni, hogy a programban résztvevő sportolóink minél képzettebbek és ezáltal is eredményesebbek legyenek sportpályafutásuk során.
  • Segítséget kívánunk nyújtani az edzőknek és testnevelő tanároknak, akik az általános és középiskolás gyermekeket próbálják motiválni a sportra és a tanulásra egyaránt.
  • Célunk stratégiai együttműködési megállapodások megkötése köznevelési intézményekkel, hogy az egész Program életpálya modellként, felmenő rendszert alkothasson.
  • Szeretnénk a szövetségekkel együttműködni és hozzájárulni a sportági edzők meglévő képzési rendszerének minőségi javításában.
  • Célunk annak feltételrendszerének biztosítása, hogy a társadalom minél nagyobb része aktív és rendszeres sporttevékenységet végezzen, a sportot, mint egészségmegőrző szolgáltatást mind szélesebb rétegek válasszák.

toltokep5 
Néhány együttműködő partnerünk:Magyar Atlétikai Szövetség, Magyar Jégkorong Szövetség, Magyar Kézilabda Szövetség, Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, Magyar Labdarúgó Szövetség, Magyar Vízilabda Szövetség, Magyar Futball Akadémia, Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, FTC vízilabda és kézilabda szakosztály, GEAC, FISE stb.  

Programunkat nevükkel vagy tényleges munkájukkal, támogatásukkal, több neves személyiség is segíti(a teljesség igénye nélkül): Deák Nagy Marcell, Gyenesei Leila, Kemény Dénes, Kökény Beatrix, Lázár Vilmos, Benkő Ákos, Gundel Takács Gábor, Simics Judit, Wiesner Tamás, Növényi Norbert, Kammerer Zoltán, Vági László, Zatykó Péter, Varga Zsolt.

 

www.tess.hu

facebook/Tess-tanuljessportolj

Balázs Zoltán
programigazgató